Impresszum | Copyright © 2024 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi EgyetemBME
- Hallgatói ügyintézés
- Kollégiumok
- Programajánló
- Karrier
- Rendezvényszervezés
- Kapcsolat
Gyakran feltűnik, hogy ugyanazt a viselkedést, érzelmet és gondolkodásmódot visszük be számos helyzetbe. Ez a mintázat mintha nem is lenne egészen tudatos: egy kicsit merev, és igazából sosem viszi előbbre a helyzeteket. Akkor kerül elő, amikor ránk irányul a figyelem, és fontos lenne, hogy úgymond okénak érezzük magunkat.
Mindenkinek van egy – esetleg kettő – tipikus mintája arra, hogyan érje el, hogy mások okénak gondolják őt. Ezek a minták a neveltetéséből fakadnak, és általában úgy tűnik, hogy kifizetődő stratégiát jelentenek.
Előfordulhat azonban néhány, mondjuk úgy, félreértés a háttérben, ami miatt érdemes egy kicsit jobban megismerni őket!
Ezeket a mintákat drivereknek nevezi a tranzakcióanalitikus irodalom, de lehet velük találkozni előírás (vagy ellenparancs, de jelen keretek között ezt nehéz lenne elmagyarázni) néven is. A szakemberek többsége megegyezik abban, hogy 5 típus van belőlük (ld. lejjebb). Az elnevezéseik kicsit furán vannak megfogalmazva, mintha valami szuggesztiók lennének. Ez nem véletlen: ezeket a drivereket gyerekkorunkban építjük be a személyiségünkbe, és hat évesen bizony az ember agya olyan, mint a szivacs - viszont nem túl kritikus. Egyes szülői jelzéseket tényleg képesek vagyunk úgy átvenni, hogy át sem gondoljuk, hogy esetleg az adott jótanácsoknak vagy utasításoknak, tilalmaknak lehetnek korlátozó körülményei.
Amikor egy ilyen driver működésbe lép, akkor a klasszikus értelemben nem másoknak akarunk megfelelni. Azért viselkedünk úgy, ahogy a driver előírja, mert azt hisszük, hogy ettől okénak tartanak majd minket. És azért hisszük ezt, mert a szüleink annak idején erre a típusú viselkedésre jelezték vissza, hogy okék vagyunk.
Magyarán, amikor éppen a driver beszél belőlem, akkor inkább igazítom a viselkedésem a gyerekkori hiedelmeimhez, mint az itt és most kívánalmaihoz.
A másik lehetséges buktató pedig az, hogy a driver célja az okéság elérése és fenntartása, nem pedig egy helyzet megoldása. Ez a parancs tehát nem egy problémamegoldó stratégiát jelent, hiszen akkor az előírt viselkedés megszakadna, amint megoldottuk a problémát. A drivernek nincs kilépési pontja, leszámítva azt, amikor némi öntudatosságot bevetve rájövünk, hogy épp ő vezérel minket, és akaratlagosan megszakítjuk a bennünk zajló folyamatot.
No de miért akarnánk megszakítani? Végülis a szüleink egész jól tudták, hogyan lehet eligazodni a világban, és éppen azért „telepítették” ezeket a drivereket, mert a segítségükkel jobban lehet boldogulni. Ez igaz, viszont ennek az igazságnak megvannak a korlátai: egy driver működése egyúttal azt is jelenti, hogy valamit nem csinálunk. Még ez sem lenne probléma, hiszen bizonyos dolgok „nem csinálásával” elkerülhetünk kínos helyzeteket, büntetéseket. Például van olyan helyzet, amikor akkor járunk jobban, ha nem kritizáljuk a másikat, például a főnökünket.
Más helyzetben azonban pont ez a kritika kellene a helyzet megoldásához, a kapcsolat fejlődéséhez.
A probléma abban rejlik, hogy a driver mindkét helyzetben jelen van, és nem tesz különbséget köztük, ugyanúgy letiltja a kritizálást mindkettőben. Így válik egyszerre áldássá és átokká. Kis képzavarral a híres „még mindig harcoló japán katona” esetéhez hasonlítanám: a maga kontextusában jól jön, de azon kívül már jár vele némi bosszúság.
Nézzük, milyen driverek vannak, és mi jellemzi őket!
Mindenkiben megvan mind az öt driver, ám mindenkire csak egy, esetleg kettő jellemző kiemelkedő mértékben. Általában nincs belőlük semmi gond, amíg nem hagyjuk, hogy tényleg előírás-szerűen működjenek, és kritika nélkül teljesítsük őket. Ha valaki rajtakapná magát, hogy a driverek irányítják az életét, azt javaslom, nyugodjon meg egy kicsit, és emlékeztesse magát, hogy felnőttként már joga van eltérni a szülői parancsoktól, hiszen már elég érett ahhoz, hogy fel tudja mérni egy adott helyzet valódi követelményeit. Ezzel a kis rugalmassággal a driverek nem okozhatnak gondot!