BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM

Drámai szerepek

Az előző bejegyzésben bemutattam a játszma fogalmát egy kifejtett példán keresztül. A végén felsoroltam néhány karakteresebb játszmát, három kategóriába rendezve. A szemfülesebbek alighanem észrevették, hogy csak félig hangzottak el bizonyos információk: az már kiderült, hogy vannak Üldöző-játszmák, Megmentő-játszmák és Áldozat-játszmák, de már nem írtam le, hogy ezek tulajdonképpen mit is takarnak.
Itt az alkalom, hogy ezt pótoljuk!

A drámaháromszög nevű elképzelés használható színdarabok, filmek elemzésénél is, mivel a legtöbb műben a konfliktusok ugyanúgy játszmákra épülnek, mint a való életben.
Minden játszmában három főbb szerepet vehetnek föl a szereplők: az Üldözőét, Megmentőét és Áldozatét. Jellemzően mindannyiunknak megvan a kedvenc pozíciója a háromszögben.
 
Az Üldöző a klasszikus agresszor-szerep. Ő az, aki nem ismeri fel, vagy figyelmen kívül hagyja a másik ember értékeit és méltóságát, szélsőségesebb esetben az élethez és az egészséghez való jogát. Ő valamilyen módon alsóbbrendűnek lát másokat, akiket le lehet és kell győzni. Az ő pozíciója tehát „én oké vagyok, de te nem vagy oké” (ezért jogom van téged eltiporni).

A Megmentő első ránézésre a történetek szimpatikus hőse, de az igazság az, hogy ő is úgy látja a dolgokat, hogy „én oké vagyok, te nem vagy oké”, csak neki ebből az a konklúzió alakul ki, hogy mások helyett kell cselekednie, ha már "azok ilyen kis bénák". Ő a másik ember képességeit, önállóságát ismeri félre, vagy hagyja figyelmen kívül. Az a baj, hogy mellette elég könnyű tényleg tehetetlenné válni, mivel látszólag - és ezt ő is így hiszi - tényleg jó szándékkal kövezi ki az utunkat, aminek nehéz ellenállni.

Az Áldozatnak is aszimmetrikus világképe van, csak az övé pont az inverze az előző kettőének. Az ő életpozíciója az, hogy „én nem vagyok oké, de te oké vagy”. Ebből vagy önértékelési, vagy önbizalmi problémái lesznek. Ha az önértékelése alacsony, akkor keres magának egy Üldözőt, aki majd megbünteti és megalázza azért, mert ő ilyen „semmirekellő, vesztes alak”.  Ha a negatív énképe inkább a képességeire fókuszálódik, azaz inkompetensnek tartja magát, akkor egy Megmentőt keres magának, aki majd helyette oldja meg a problémákat.

A drámaháromszög eddig elég egyszerű, nincs fordulat benne. Egy játszma azonban mindig tartalmaz egy csapdát, amibe belesétálva a résztvevők szerepet cserélnek, és Üldözőből Áldozat lesz, Áldozatból Üldöző, és így tovább.

Vezessük le ezt az Átkapcsolást az előző cikk példáján, Alexander és Zakarias játszmáján keresztül! Az ő esetük arról szólt, hogy Zakarias segítséget kért a matekhoz, Alexander segített, de nem volt tökéletes, Zakarias pedig leszólta a teljesítményét, hogy láthatóan ő se ért ehhez.
Az alaphelyzetben van egy Áldozatunk Zakarias személyében, és egy Megmentőnk, akit Alexander alakít. A rejtett üzenetváltások így írhatók le (érdemes lehet összeolvasni az előző cikkel, ahol az írtam le, hogy mi hangzik el köztük ténylegesen):

Zakarias: Hülye vagyok a matekhoz, de te jó vagy belőle, segíts! (nem vagyok oké, te oké vagy, légy a Megmentő)

Alexander: Tényleg jó vagyok matekból, és te tényleg hülye vagy hozzá, tényleg nem jutnál vele semmire nélkülem, legyen hát, leszek a Megmentőd! (oké vagyok, te nem vagy oké, ráharapok a csalira, most már mindkettőnknek megvan a helye a drámaháromszögön)

Megállapodtak, Alexander segít Zakariasnak, de nem megy tökéletesen. Zakarias erre rögtön le is csap:
Zakarias: Te is hülye vagy a matekhoz! Ráadásul te még meg is játszod magad, úgy néz ki, hogy hozzád képest oké vagyok! (Az én nem vagyok oké, te oké vagy pozícióból eljut az én oké vagyok, te nem vagy oké pozícióba. Áldozatból Üldöző lett.)

Alexander szembesül azzal, hogy átverték, hagyta magát rászedni (az én oké vagyok, te nem vagy oké pozícióból eljutott az én nem vagyok oké, te oké vagy pozícióba – Megmentőből Áldozat lett).

A dolgok logikája szerint megalapozott a gyanú, hogy Zakarias nem csak azért választotta ki erre a játszmára Alexandert, mert ő jó matekos. Alexanderen valahogy látszik, alighanem a metakommunikáción keresztül (a Válasz szakaszban ezt ellenőrzi Zakarias), hogy Alexander kedvenc szerepe a háromszögön a Megmentő.

Ezen az úton tovább haladva kénytelenek vagyunk megbarátkozni a gondolattal, hogy nem csak hogy van nekünk is egy kedvenc szerepünk, de a metakommunikáción keresztül el is áruljuk, hogy melyik az.
Ezt a kommunikációt Berne trikófeliratnak nevezi. A hasonlat szerint akaratlanul eláruljuk, hogy mivel lehet minket behúzni a csőbe, olyan, mintha rá lenne írva a pólónkra. Mindkét oldalon van egy felirat: elöl van a nyilvánvaló, hogy milyen horgokra szokásunk ráharapni. Hátul pedig ott a felirat arról, hogyan fog végződni a játszma, mi lesz, amikor megtörténik az Átkapcsolás, és helyet cserélünk a drámaháromszögön. Egy klasszikus példa: „Nem lehet senkiben sem megbízni.” (elöl) „…tehát bennem sem.” (hátul)

Hogy legyen valami konklúzió a cikk végére: ha kevesebb és enyhébb játszmában akarunk részt venni, érdemes ezen a „trikófeliraton” gondolkodni. Mivel lehet minket belerángatni egy játszmába? Melyik a kedvenc szerepünk a drámaháromszögön? Melyik életpozíció jellemző ránk a leginkább (én-te, oké-nem oké kombinációi)?
Ha végiggondoljuk ezeket a kérdéseket, megkímélhetjük magunkat némi drámázástól…